maipaci

Szinte látom magam előtt, ahogy hajléktalanok százai, mit százai, ezrei utolsó erejüket összeszedve a melegedők felé vonszolják fagyott tagjaikat az új ellenség, a Magyarországot orvul megtámadó hideg elől. Mert Orbán Viktor azt üzente, hogy az ilyen-olyan tákolt kunyhókban, sátrakban, betonbunkerekben nem élhetik túl a „szibériai” fagyot. A jelzőt az RTL Klub híradója használta, öt perc alatt körülbelül tízszer. Már-már magam is elhittem, hogy itt olyan cudar idő jön, amilyenre még nem volt példa Magyarország történetében.  Tél van, hideg van. Na, jó, nagyon hideg van. Nagy ügy, mondaná apám és csak mesélné, mesélni gyerekorra decembereit, januárjait, amikor hónapokon át derékig ért a hó és nappal se ment a hőmérő higanyszála nulla fok fölé. Gyakran saját maguk tákolta síléccel siklottak át egyik faluból a másikba, és amikor vörösre dermedve hazaértek, nagyanyám hideg vízzel mosta le őket, hogy visszatérjen tagjaikba az élet. Most meg, ha jön egy kis hideg, úgy csinálunk, mintha direkt szórakozna velünk az időjárás, ez a szemét. Nincs ennek az országnak elég baja? Harcolunk a bankokkal, az Unióval, az euróválsággal, a devizahitelekkel, az államadóssággal, Gyurcsánnyal. Szabadságharcunk kivéreztette az országot, aztán tessék: most meg itt ez a hideg is. A szibériai. És ha ne adj’ isten havazik is, hát akkor mindennek vége. A hó tuti nyerő, nemhogy háborút, még egy kis ütközetet se nyertünk meg ellene soha. Szerencsére miniszterelnökünk figyelme nem lankad. Két, embert próbáló csata között gondja van azokra a szerencsétlen számkivetettekre is, akiket nem is olyan régen horribilis nagyságú bírsággal és börtönnel fenyegetve űztek el a közterekről, nehogy már szem előtt legyenek, így aztán egy részük biztosan eltűnt a még megmaradt és heroikusan küzdő ellátórendszerek radarjairól is. Nem jut el hozzájuk a meleg takaró, a forró tea, a gyógyszer sem, csak Orbán Viktor üzenete. Égő szemekkel hallgatják aggódó hangját a kiserdőkben, a hidak alatt, a pincelejárókon, a kongóan üres épületekben, ahol mindent föltüzeltek már, amit csak lehetett, kormosak és dermesztően hidegek a falak. Kisrádiójuk azonban frissen, harsogva közvetíti a magyar miniszterelnök szavait. Szívük melegséggel telik meg, lelassult vérkeringésük újraindul, és végre megértik a lényeget: hiszen ez az ember nem tud semmiről. Ha Orbán fülébe jutott volna, hogyan űzték ki őket a Blaha Lujza téri paradicsomból, biztosan maga áll a hajléktalanok élére,  kézen fogva vezeti őket a sok új, csinosra épített, biztonságos, emberi körülményeket biztosító menedékhelyre. Új remény horgad föl bennük, föltápászkodnak, és lassú menetben elindulnak a túlélés felé. Az utcákon fénylő nyilak jelzik az irányt. A nyilakon a korona rajza mellett felirat: Szent Máté nemzeti melegedő.